Lelkiség

Cél
A Kartauzi Rendet „Isten dicsőségének dicséretére” alapították, ami abban áll, hogy Isten „bensőséges szeretetben egyesít minket Önmagával”, hogy ezáltal bő termést hozzunk. Minden keresztény élet célja ez; a mi Rendünk sajátossága, hogy nekünk nincs semmiféle másodlagos célunk. Az egész kartauzi életberendezkedés azt az egy célt szolgálja, hogy a tagok képesek legyenek „buzgóbban keresni, hamarabb megtalálni és tökéletesebben birtokolni Istent magát”, és így eljutni a „szeretet tökéletességére” (Szabályzat 1,4). Ezért lemondunk mindenről, ami nem segít ehhez az egyedül szükségeshez.

A világtól való elvonultság
„Mivel intézményünk teljes egészében a szemlélődésre irányul, szentül őriznünk kell a világtól való elvonultságunkat. Ezért fel vagyunk mentve mindennemű lelkipásztori feladat alól – bármilyen sürgető szükség legyen is a tevékeny apostolkodásra –, hogy be tudjuk tölteni saját feladatunkat Krisztus Titokzatos Testében” (Szabályzat 3,9).

Imádság
Nem rendelkezünk semmiféle különleges imamódszerrel, technikával vagy recepttel; az egyetlen út maga Jézus Krisztus. A szemlélődő életben nem annyira az a fontos, amit mi teszünk, hanem amit Isten tesz bennünk. A mi dolgunk csupán annyi, hogy megtisztítsuk vágyainkat mindattól, ami nem Isten, és megtanuljuk „beengedni Istent a szív minden ajtaján és ösvényén” (Szabályzat 4,2), engedve, hogy úgy szeressen minket, ahogy Ő akar.

Szabadság
A szent szabadság hivatásunk sajátja. A rendi szabályok csak kevés szóbeli imát ill. áhítatgyakorlatot írnak elő a szent liturgián kívül, hogy ki-ki – a Szentlélek vezetése alatt és az elöljáró vagy lelkivezető segítségével – szabadon megválaszthassa a neki megfelelő eszközöket, melyek a leghatékonyabban segítik őt a cél felé. Amelyek viszont hátráltatják, vagy akár csak haszontalanok, azokat el kell hagyni, bármennyire jók és szentek legyenek is önmagukban.

Engedelmesség
Isten keresésében a legfőbb akadály kétségkívül a saját akaratunk, a saját „énünk”. Ezt az engedelmesség segítségével igyekszünk feláldozni, amely – ha tökéletes – kiterjed még a saját megítélés feladására is. Aki ilyen gyökeresen kiüresedik önmagától, az képes egy gyermek egyszerűségével és ráhagyatkozásával megnyílni a Szentlélek tevékenységének; egyúttal megmenekül minden nyugtalanságtól, rendetlen szomorúságtól és önmaga felőli gondtól.

Hit
Életünk a hit sötétjében és világosságában zajlik. A magányban behatolunk az egyháztól kapott hitünk mélységeibe. A hit sötétje idővel a hit világosságává változik. Nem látjuk ugyan, amit hiszünk, mégis a hit tartalma annyira jelenvalóvá válik számunkra, hogy élni tudunk belőle. Azáltal, hogy lemondunk mindenről, ami nincs összhangban a hittel, megismerjük a mélységét és ragyogását annak, ami a szívünkben él.

Öröm
„Hogy a magány és a puszta csendje mi hasznot és isteni örömet hoz az azt kedvelőknek, azt csak azok tudják, akik megtapasztalták. Itt az erős emberek kedvükre visszavonulhatnak és elidőzhetnek magukban, amennyit csak akarnak, szenvedélyesen művelhetik az erények csíráit, és boldogan táplálkozhatnak a paradicsom gyümölcseivel. Itt megszerzik azt a szemet, melynek derűs pillantása megsebzi a Jegyest szerelemmel, melynek tisztasága megpillantja Istent. Itt tevékeny tétlenséget űznek, és nyugalmas cselekvésben pihennek meg. Itt a küzdelem fáradságáért az áhított jutalommal fizet Isten az ő atlétáinak: a békével, melyet a világ nem ismer, és a Szentlélekben való örömmel” (Szent Brúnó, a Kartauzi Rend alapítója).